Esküvők

Minden lány álma, hogy legyen egy nap amikor belép egy terembe és mindenki csak rá figyel miközben ámulnak milyen gyönyörű. Persze van olyan aki kisebb, vagy éppen nagyobb esküvőről álmodik de az biztos hogy az ember életében különleges nap az esküvő napja. Rengetek izgalom, készülődés előzi meg és amikor eljön a nagy nap akkor szinte az ájulás kerülgeti az embert annyira izgul hogy minden a helyén legyen és flottul menjen. Ehhez mindenképp célszerű szolgáltatókat megbízni akik emberi erőt meghazudtolva azon igyekeznek hogy “az a nap” csodálatos legyen, úgy ahogy az ifjú pár megálmodta. Fotós szemmel egy esküvő….

…jegyes fotózás, azaz ismerkedés a kamerával

Általában ez az amit nem szoktak kérni a párok hiszen úgy vannak vele, hogy állok majd eleget a kamera előtt és hát úgy is az esküvő a fontos. Nos, a jegyesfotózás több szempontból is ajánlott. Az egyik, hogy tényleg megtudtok ismerkedni a fotóssal, megbarátkozni a kamerával. Ilyenkor a fotós sok hasznos tippel látja el a párokat annak érdekében, hogy minnél kényelmesebben érezzék magukat a kamera előtt. Persze nem elhanyagolható hogy itt van idő megtalálni hogy az ifjú párnak mi az ami igazán jól áll. A másik szempont, hogy nagyon kedves és szép képek születhetnek ezen a külön napon is amiket utána minden pár szívesen nézeget.

…a nagy nap kezdete, készülődés, izgalom

A készülődés az egyik legizgalmasabb jellemzően az egyik leghosszabb része a nagy napnak. Fotósként dokumentálni az átalakulást… nőből… menyasszony… fontos része a napnak mert nem minden nap lehet hercegnővé válást megörökíteni 🙂

…első pillantás (first look), kreatív fotózás

Nem győzzük hangsúlyozni az ifjú pároknak ennek a pillanatnak a jelentőségét! Mi másért készülődnénk olyan sokáig ha nem azért hogy ámulatba ejtsük a párunkat és lássuk az arcán azt a pillantást… Sokszor van hogy a párok a templom oltáránál szeretnék megpillantani egymást ami szintén meghitt képeket eredményez, mégis ha van rá lehetőség akkor mielőtt elindulnának a kötelező események, érdemes egy külön helyszínen találkozni ahol igazán áttudják adni magukat ennek a  pillanatnak.

A beállított képek vagy más néven a kreatív képek teret engednek a fotósnak hogy kreativitását igazán megvillantsa. Ilyenkor a párokat hol kevésbé, hol pedig nagyobb kihívások elé állítják a fotósok… állj ide, nézz arra, emeld fel a kezed, ne vegyél levegő….. még mindig ne…. na jó most már lehet és meg is mozdulhattok 🙂 A lényeg, hogy itt kell leginkább rábízni a dolgokat a fotósra és semmikép sem szabad sietni eme képek elkészítésével. Ha van rá idő akkor több helyszínen több ötletet lehet megvalósítani és higgyétek el a fotósok nem fognak fukarkodni az ötletekkel! Alkalmanként javasolt ezt akár egy külön napon megtartani, főleg ha tényleg nem fér bele a nagy nap menetrendjébe.

… szertartás

Lehet kicsi vagy nagy, lehet templomi vagy polgári, egy biztos, itt ez a nap fénypontja amikor elhangzik az a bizonyos IGEN. Ilyenkor vannak párok aki saját fogadalmat, vannak akik a templomi esküt mondják el de bármelyik is legyen az biztos hogy szem nem marad szárazon. Szülők, rokonok, barátok egyaránt lélegzet visszafojtva nézik végig ahogy férjé és feleséggé válik az addig csak jegyespár.

… és persze a lagzi, buli kifulladásig

A nagy nap végére jár egy kis lazítás mindenkinek, buli, buli és persze buli 🙂